Tovább építi a puritán Orbán Viktor képét Lázár János, aki a hétfői Közlekedésinfón hosszan magyarázta, hogy miniszterelnök magángépezése miért nem tartozik a Fidesz népszerűségét veszélyeztető „luxizás” kategóriájába.
Ő szürreálisabb érveket hozott, mint múlt héten Gulyás Gergely és Szijjártó Péter, akik azzal érveltek, ez csak egy kis propelleres gép volt, ami, szemben a nagy luxusjetekkel, „füves placcról” is képes felszállni, illetve, hogy az utasoknak nem okozott problémát kifizetni a bérlést.
Orbán Viktor és stábja, Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanni kommunikációs vezető és Máté János sajtófőnök a horvátországi Brač szigetére repült augusztus 21-én, a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó géppel.
Orbán a szabadsága elején dolgozott – akkor írták meg a „győzelmi tervet” -, azt pedig Gulyás teljesen természetesnek vette, hogy Orbán munkatársai fizetnek azért, hogy elkísérjék a főnöküket dolgozni. (Később kiderült, Orbán Balázs kampányfőnöki minőségben vehetett részt az úton.)
Az, hogy Orbánék mennyiért bérelték a gépet, még mindig titok: a repülő végső tulajdonosa, a BIF közölte, nem illetékesek az ügyben, a gépet üzemeltető cseh cég pedig egy hete nem válaszol a kérdéseinkre.
Az biztos, hogy piaci alapon egy ilyen luxusfelszereltségű gép 11,5 ezer euróba, átszámítva 4,5 millió forintba kerül ezen a Budapest-Brač útvonalon, amit 1 óra 26 perc alatt tettek meg.
Lázár János korábban élesen elítélte a luxizást, pár hónapja egy fórumon arról beszélt, elege van a repülőzésből és a jachtozásból, legutóbb pedig pár napja a Tranzit fesztiválon beszélt arról, hogy nekik nagy károkat okoz ez a fajta életmód.
A miniszterelnök családját minden egyes kritikánál távolította, most pedig magát a miniszterelnököt is mentenie kellett.
Amikor Lázár a sajtótájékoztatón a kérdésünkre arról kezdett beszélni, hogy a hivalkodó életmódot folytató üzletemberekkel kapcsolatban Orbán többször világossá tette, a mértéktartás fontos, a hivalkodás pedig bűn, úgy tűnt, csapdába sétál.
Főleg, hogy azzal folytatta, Orbán elmondhatja, hogy ő személyesen mit tart helyesnek, és a politikai osztálynak felelőssége és feladata is van abban, hogy kijelölje a határokat, elmondja, mi illendő és mi nem.
Innen azzal vágta ki magát, hogy nem tartozik a témához, hogy Orbán milyen géppel megy nyaralni vagy milyennel nem. Esetében ugyanis „ez nem egy életforma, hanem egy konkrét utazás megvalósítása, amit ráadásul ő kifizetett.”
Lázár általánosságban egy 1,5 milliós tételt emlegetett. További kérdésekre közölte, „az, hogy egy ember egy repülőn business osztályon utazik, vagy magángépet bérel, nem egyenlő azzal, hogy valaki magánrepülőt vesz és tart fenn, vagy 100 milliárd forintot költ hajók és repülők fenntartására.”
Szerinte a magyarok szemét az csípi, ha egy állami megrendeléseket kapó nagyvállalkozó a pénzét jachtokra, repcsikre költi el, ahelyett, hogy befektetne.
Azt, hogy a miniszterelnök magángépezése „csípi-e” az emberek szemét, főleg a fideszesekét, nem tudni, erre vonatkozó mérést még nem láttunk.
Lázár próbálta elpoénkodni azt a kérdést, hogy politikai hiba volt-e Orbán részéről a magángépes nyaralás, majd a végén annyit mondott, hogy nem volt az.
„Semmiképpen, nincs politikai jelentősége.”
Arra a kérdésre, hogy ez nem tűnik-e hivalkodónak, Lázár azt mondta, „a miniszterelnök életformája nem ez”, a nyaraláshoz „valamilyen időmenedzsment oknál fogva ezt az utazási formát választotta. Személyes meggyőződésén, életviszonyain, fogyasztási szokásain semmit nem változtat.”
Majd bedobta a fő érvet:
„Szükség szerint használja ezeket, nem élvezetből vagy élményből.”
Hasonló érvet hozott be Schmidt Mária is az ATV-nek adott interjúban, aki nem értette, miért kérdés, hogy Orbán a magángépükkel ment szabadságra.
„Azt hadd kérdezzem meg: nincs a miniszterelnöknek kellő jövedelme ahhoz, hogy egy évben egyszer megengedje magának, amikor lemegy a horvát tengerpartra a munkatársaival, hogy ne kelljen neki több órát autóban ülni a teljes TEK-es kísérettel? Az idő pénz, tehát lemenni főszezonban innen Bračra, az bizony 8-10 óra. De ha kék lámpával megy, hogy gyorsabban leérjen, akkor meg arról cikkeznek. Legyen már szabad annak is, aki egy ország miniszterelnöke, legalább annyit, mint bármelyik más állampolgárnak. Én tényleg nem értem, mi ebben a probléma.”
Arról nem beszélt, hogy Orbán mennyit fizetett az útért, az interjúban csak annyit közölt, hogy „kifizette.”
Valamiért Lázár azt gondolja, Hatvanpuszta sem tehertétel vagy luxizás, holott a téma most elkezdte érdekelni az embereket, és Orbán Viktor is magyarázkodik miatta a különböző interjúkban. Az utolsó mondása az volt, hogy ez egy „félkész mezőgazdasági üzem”.
Ennek a külső és belső képek alaposan ellentmondanak. Az Orbán Győző tulajdonában lévő majorságról hetek óta posztol újabb és újabb képeket és információkat Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, hétfőn például a tervrajzokból kiderült, az egyik L alakú épületben 10 komplett luxusapartmant alakítottak ki, de van benne egy nagy étkező, társalgó és szivarszoba is. Ebben az épületben régen a birkákat tartották.
Lázár szerint a tulajdonos „kimerítően” válaszolt a kérdésekre, nem tudja, mit tehetne hozzá, de ő -illetékes miniszterként - személy szerint örül annak, hogy a műemlék épület nem lett az enyészeté.
„A műemléki helyreállítás az összes magyarországi jogszabálynak megfelelően, magas színvonalon, kiváló minőségben történt meg”, attól pedig, hogy valahol nem tudják tartani az eredeti funkciót, még lehet jó egy műemléki felújítás.
Ő „nem látja a logikai ívet abban”, hogy a hatvanpusztai felújítás hogyan befolyásolná Orbán Viktor munkásságának megítélését.
A Fidesz mindent megpróbál annak érdekében, hogy távolítsa Orbántól Hatvanpusztát, noha a könyvtárszoba a korábbi képek alapján az ő ízlését tükrözi, és a VSquare szerint már munkamegbeszéléseket is tart a majorságban, ahol Hadházy információi szerint Lévai Anikó is rendszeresen feltűnik.
Az is alapnak veszik a kormányoldalon, hogy Orbán Győző a céges osztalékból állta az építkezés költségeit. A HVG írt erről pár éve, mikor az építkezésről szerzett belsős képeket. Az a kalkuláció egy pár évvel ezelőtti becslésen alapult, azóta egyrészt folytatódott az építkezés, másrészt csak akkor lehet esetleg igaz, ha Orbán Győző az utolsó fillérig erre költi az osztalékot, csakhogy eleve ott van egy rézhegyi ház is, amit 2013-ban vett meg. Magyar Péter szerint az osztalékokkal sem jön ki a matek, az ő becslése szerint 15-20 milliárdba kerülhetett a teljes építkezés, miközben az arányosan járó osztalék durván 10 milliárd forint volt.
Kövesse velünk élőben.
Politikailag meglepő húzás volt Orbántól és a stábjától, hogy magángéppel utaztak Horvátországba, miközben a Fidesz-tábort is zavarja a luxizás, különben nem beszélnének róla ennyit. A Fidesz gőzerővel hárít, és próbál úgy tenni, mintha Orbán is csak egy sárga kisrepülővel szállt volna fel, ahogy Magyar Péter.
A guru szerint nincs szó luxusról.
2010 óta először nem Gyürk András lesz a Fidesz országos kampányfőnöke. A politikai igazgató megbízása arra utal, hogy Orbán Viktor testközelből vezérli majd a jövő évi választási kampányt.
Az összeg jóval nagyobb, mint ahogy elsőre sejtettük volna: majdnem egyévi átlagos tanári fizetésről van szó.
Még a Fidesz-frakció is megtámogatta Lázár kullancsozását, mégis úgy tűnik, mintha kihátrált volna a miniszter. A luxizásról sem könnyű úgy beszélni, hogy közben a miniszterelnök családja is masszívan érintett.
A miniszter úgy látja, hogy ha a Fidesz nem képes a változás élére állni, csökken a választásiok megnyerésének esélye. Bejelentette, hogy novemberben kész a a Budapest–Belgrád-vasútvonal.
„Az idő pénz, tehát lemenni főszezonban innen Brac-ra, az bizony 8-10 óra. De ha kék lámpával megy, hogy gyorsabban leérjen, akkor meg arról cikkeznek” – mondja a kormányfő ideológusa Orbán Viktor magángépezéséről.
Kórházak állapota, MÁV, Hatvanpuszta, luxizás. A NER 15 éve alatt végig a szemünk előtt folyt minden, de most kezdtek az emberek jobban figyelni ezekre. Sok tényező együttállása kellett hozzá.
A képviselő szerint belülről is ugyanaz látszik, mint a légifelvételeken: „műemlék nuku, mezőgazdasági üzem nuku, mérhetetlen luxus viszont dögivel.”
Lehet majd kutatni az Orbán család összes, múltból megmaradt könyvét, iratát is a dedikált diáklakban.
Többről van már szó, mint Hatvanpusztáról. Egybefüggő terület lett a Mészáros és az Orbán családhoz köthető földekből. De van ott még egy hegytetőn lévő, a világ szemei elől a vendéget elrejtő Orbán-ház is.
Nyílt levélben követeli Orbán Győzőtől, hogy hozza nyilvánosságra a számlákat és a költségeket.
Orbán Győző interjúja megmutatta, hogy Hatvanpuszta pontosan az, aminek látszik. Végül az Orbán családra a magyar Versailles marad, ránk és utódainkra pedig egy gigantikus adósság.
Az élő Helyzet:van! első adása, Magyar Péterék programja, Lázárinfó, kínai csúcs, népirtás és Trump tervei a reggeli hírlevélben.
A tájékoztató szerint az egész lakosságot erőszakkal telepítenék ki, a területet pedig amerikai felügyelet alá helyeznék.
A szlovák kormányfő korábban kizárta a találkozót az ukrán elnökkel, mondván, nincs rá ok, és Zelenszkij „gyűlöli” őt.
Az EU a vízummentesség felfüggesztésével fenyegetve az ügynöktörvény és az „LMBT-propaganda” tilalmáról szóló jogszabály visszavonását követelte, és a határidő lejárt.
A polgármester gyorsan intézett egy iskolabuszt.
A volt cseh kormányfőt, a populista ANO párt vezetőjét kórházba vitték CT-re.
Gyanúsított van, orosz szál is van, ám a részletekről nem beszélnek a hatóságok. Andrij Parubij, az áldozat az elmúlt évtizedekben szélsőséges és mérsékeltebb jobboldali pártok sorát járta be, egyesek a 2014-es odesszai tragédiáért is felelősnek tartották.
Egy szakértő szerint világméretű értékesítési tilalmat kellene bevezetni.
Bugner József 75 éves volt.
Online petíciójukhoz bárki csatlakozhat az aláírásával.
Az izraeli hadsereg által ellenőrzött területen állandóan megrongálják a vízellátó infrastruktúrát.
„Ezek olyan dolgok, amiket nem tárgyalnak meg azelőtt, hogy leülnek a tárgyalóasztalhoz azokkal a felekkel, akiknek beleszólásuk van az ügybe” – mondta Boris Pistorius.
Hétfő van, szabad a Borízű! Barna bőrű visszatérés a kempingből, ökörchuletón, finn marha a tányéron, fejlődő horvát rizottók. Sulyok Tamás, Orbán Rózsaszín Párducként tönkretesz mindent, de a végén győz. Le a fizetős benzinkúti vécékkel! Szabad szarást!
Miért zötykölődjön 8-10 órát, ha másfél órán belül is odaérhet Brač szigetére, nem igaz?
Piotr Szczerek, egy lengyel útépítő cég vezérigazgatója azt mondta, meg volt győződve arról, hogy a teniszező a sapkáját felé nyújtotta.
Bosszút esküdtek.
Valerij Geraszimov eközben egy olyan térkép előtt ült, amin Odessza és Mikolajiv is Oroszországhoz tartozott.
Felszólítják Izraelt, hogy hagyja abba.
A Tisza a Fővárosi Közgyűlés elé vinné az ügyet.
„Az idő pénz, tehát lemenni főszezonban innen Brac-ra, az bizony 8-10 óra. De ha kék lámpával megy, hogy gyorsabban leérjen, akkor meg arról cikkeznek” – mondja a kormányfő ideológusa Orbán Viktor magángépezéséről.
Japán II. világháborús kapitulációjának 80. évfordulóját ünneplik meg.
Tavaly „Mészáros Lőrinc” vagyona nagyjából 10 óra alatt nőtt annyit, mint amennyi bevétel ebből a „marketing és innovációs hozzájárulásból” származott.
Lázár János szerint a magyar kormány jól reagált a munkácsi rakétatámadásra, ha pedig ki akarnánk cseszni az ukránokkal, azt elég gyorsan megtehetnénk. Az elbizonytalanodó Fidesz-szavazóknak üzeni: a Főnök rendet fog tenni.
A betelepülési hozzájárulás mellett büntetett előéletű személy sem létesíthet lakcímet a településen.
Az amerikai gyorsétteremlánc első magyarországi üzletét az a cég üzemelteti majd, amelyik az itteni Burger Kingeket is viszi.